2Timóteus 2 RÚF

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

1 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van.

2 És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.

3 Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.

4 Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.

5 Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.

6 A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.

7 Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.

8 Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

9 amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

11 Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.

13 Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad,mert önmagát meg nem tagadhatja.

Óvás a szóharcoktól

14 Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

16 A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben,

17 és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Himenaiosz és Filétosz,

18 akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.

Isten szilárd alapvetése és pecsétje

19 Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”

20 Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók.

21 Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.

Óvás az ifjúkori kísértésektől

22 Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.

23 Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek.

24 De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes,

25 aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot,

26 és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.

fejezetek

1 2 3 4