Márk 7 RÚF

Jézus tanítása a tisztaságról

1 Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,

2 mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik.

3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához,

4 és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.

5 Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?

6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.

7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.”

8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.

9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.

10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.”

11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni,

12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért;

13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.

14 Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg!

15 Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná.

16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!

17 Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.

18 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná,

19 mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,

20 és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.

21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság,

22 házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség.

23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.

A pogány asszony hite

24 Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban,

25 mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult.

26 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.

27 Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.

28 Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.

29 Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.

30 Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.

A süketnéma meggyógyítása

31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül.

32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.

33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;

34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!

35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.

36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték,

37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16