Róma 11 RÚF

Isten nem vetette el Izráelt

1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből.

2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen:

3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.”

4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.”

5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint;

6 ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.

7 Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek,

8 amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.”

9 Dávid is ezt mondja:„Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá,megbotlássá és megtorlássá!

10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak,és hátukat görnyeszd meg örökre!”

Izráel elesése üdvösség a népeknek

11 Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt.

12 Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.

13 Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére,

14 ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket.

15 Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?

16 Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.

A szelíd és a vad olajfa

17 Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél,

18 ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.

19 Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.”

20 Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!

21 Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni.

22 Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz.

23 De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket.

24 Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak!

Az egész Izráel üdvözülni fog

25 Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak,

26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva:„Eljön Sionból a Megváltó,eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából,

27 és én ezt a szövetségemet adom nekik,amikor eltörlöm bűneiket.”

28 Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért,

29 mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.

30 Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén,

31 úgy ők is engedetlenek most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek.

32 Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.

Isten bölcsességének dicsérete

33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!

34 Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója?

35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?”

36 Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16