Zsidók 13 RÚF

Buzdítás szeretetre és tiszta életre

1 A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek.

2 A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.

3 Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten.

5 Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

6 Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

9 Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.

10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak.

11 Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét elégetik a táboron kívül.

12 Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.

13 Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.

14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.

15 Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.

16 A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.

17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.

Befejező kérések, üdvözletek, áldás

18 Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.

19 Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.

20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

22 Kérlek pedig, testvéreim, viseljétek el az intő szót, hiszen csak röviden írtam nektek.

23 Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult, és ha megjön, hamarosan meglátogatlak titeket vele együtt.

24 Köszöntsétek vezetőiteket és a szenteket is mind. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.

25 A kegyelem legyen mindnyájatokkal!

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13