10 Ez az akarat megszentel minket egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus testének feláldozása által.
11 Minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket.
12 Ő azonban egyetlen áldozattal áldozott a bűnökért, és mindörökre az Isten jobbjára ült,
13 várva, hogy ellenségei zsámolyul vetessenek lábai alá.
14 Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
15 Bizonyságot tesz pedig erről nekünk a Szentlélek is, mert előre megmondta:
16 „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán“ így szól az Úr. „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat.“