5 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy kedves volt Istennek.
6 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.
7 Hit által kapott kijelentést Noé a még nem látott események felől és háznépe megtartására bárkát készített. Így ítélte meg a világot és lett a hitből való igazság örököse.
8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, de nem tudta hová megy.
9 Hit által költözött az ígéret földjére, mint idegenbe, sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek örököstársaival.
10 Mert várta a szilárd alapokra épülő várost, amelynek építője és alkotója az Isten.
11 Hit által nyert erőt Sára is, hogy idős kora ellenére gyermeke legyen, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette