4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.
5 Mózes is hű volt az ő egész házában, mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetett.
6 Krisztus ellenben, mint Fiú áll a maga háza felett. Az Ő háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.
7 Ezért amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok,
8 meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában,
9 ahol a ti atyáitok próbára tettek és megkísértettek engem, bár látták cselekedeteimet.
10 Ezért negyven esztendeig haragudtam arra a nemzedékre, és ezt mondtam: mindig tévelyegnek szívükben, nem ismerték meg az én utaimat.