14 mennyivel inkább Krisztusnak vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát ártatlanul áldozta fel Istennek, megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok.
15 Így tehát egy új szövetség közbenjárója lett Ő, hogy meghalva az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
17 Mivel a végrendelet csak halál esetén érvényes. Ha pedig él a végrendelkező, akkor nem érvényes.
18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem kötötték meg vér nélkül.
19 Mert amikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vette a borjúknak és bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt és meghintette magát a könyvet és az egész népet,
20 és ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet Isten számotokra rendelt.“