20 és ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet Isten számotokra rendelt.“
21 Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképpen meghintette vérrel.
22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
23 Ezért szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
24 Mert Krisztus nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk.
25 Nem azért, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe vérrel,
26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtése óta. Így pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.