23 Ezért szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
24 Mert Krisztus nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk.
25 Nem azért, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe vérrel,
26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtése óta. Így pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
27 És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következzék,
28 azonképpen Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd nem a bűn miatt jelenik meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.