19 Ezután szólt az embereknek, hogy üljenek le a fűbe, majd kezébe vette az öt kenyeret és két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Ezután tört a kenyerekből, és odaadta a tanítványainak, azok pedig szétosztották.
20 Mindenki evett és jóllakott. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal.
21 Körülbelül ötezer férfi volt ott, s ezen felül asszonyok és gyermekek, akik mind ettek ebből.
22 Közvetlenül ezután Jézus mondta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket.
23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül.
24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól. A hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.
25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment.