Máté Evangéliuma 2 EFO

A keleti bölcsek Betlehemben

1 Jézus Júdeában, Betlehem városában született, Heródes király uralkodása idején. Ekkor bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe,

2 és azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Azért jöttünk, hogy imádjuk őt. Láttuk a csillagát, amely a születését jelezte, ahogy keleten felkelt.”

3 Amikor Heródes király ezt meghallotta, nyugtalankodni kezdett, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is.

4 Heródes összehívta a nép minden főpapját és törvénytanítóját. Megkérdezte tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak.

5 „A júdeai Betlehemben — válaszolták — mert ezt írta erről a próféta:

6 »Betlehem, Júda földjén,nem te vagy a legkisebb Júda vezető városai között,mert belőled származik majd az uralkodó,aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek.«”

7 Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták először a csillagot.

8 Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik — és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmehessek, és imádjam őt!”

9 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. A csillag, amelyet már keleten is láttak, előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt.

10 Amikor a bölcsek meglátták a csillagot, nagyon megörültek.

11 Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak a gyermek előtt, és imádták őt. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak a gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Isten azonban álmukban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek vissza a hazájukba.

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Úr angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a gyermeket, hogy megölje.”

14 József fel is kelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és anyjával együtt Egyiptomba indult.

15 Ott maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes felismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Majd parancsot adott, hogy öljenek meg minden kétéves, vagy annál fiatalabb fiút Betlehemben és annak környékén. A bölcsektől ugyanis megtudta, hogy ennyi idős lehetett a gyermek.

17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,nagy sírás és jajgatás:Ráhel siratta gyermekeit,és nem akart megvigasztalódni,mert a gyermekei halottak.”

Visszatérés Egyiptomból

19 Amikor Heródes meghalt, József Egyiptomban volt. Megjelent neki az Úr angyala álmában,

20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 Ekkor József felkelt, elindult a gyermekkel és anyjával, és visszatért Izráel földjére.

22 Meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik, aki az apját, Nagy Heródest követte a trónon. József emiatt nem mert Júdeába menni. Akkor az Úr ismét szólt hozzá álmában. Ezért József Galileába,

23 Názáret városába költözött. Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott: „Názáretinek fogják majd nevezni.”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28