1Mózes 15 HUNB

Ábrahám hite

1 Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban:Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod:jutalmad igen bőséges.

2 De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli.

3 Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm.

4 Ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni.

5 Azután kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz!

6 Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.

Az Úr szövetséget köt Ábrahámmal

7 Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül.

8 Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt?

9 Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot.

10 Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté.

11 Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elhessegette őket.

12 Naplementekor az történt, hogy mély álomba merült Abrám, és rémítő nagy sötétség borult rá.

13 Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik, és nyomorgatják őket négyszáz évig.

14 De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután nagy vagyonnal jönnek ki.

15 Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el.

16 Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.

17 Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.

18 Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig,

19 a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat,

20 a hettitákat, perizzieket és refáiakat,

21 az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúsziakat.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50