1Mózes 40 HUNB

József álmokat fejt meg a börtönben

1 Ezek után történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen.

2 Megharagudott azért a fáraó a két főemberre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre.

3 Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol Józsefet fogva tartották.

4 A testőrparancsnok Józsefet rendelte melléjük, hogy szolgálja ki őket. Jó ideig maradtak őrizetben.

5 Egyszer álmot álmodtak mindketten, az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akiket a börtönben fogva tartottak. Mindegyiknek az álma ugyanazon az éjszakán volt, és mindegyik álomnak megvolt a maga jelentése.

6 Amikor reggel bement hozzájuk József, látta rajtuk, hogy izgatottak.

7 Megkérdezte a fáraó főembereit, akik vele voltak őrizetben ura házában: Miért olyan szomorú ma az arcotok?

8 Ők azt felelték neki: Álmot álmodtunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Beszéljétek csak el nekem!

9 A főpohárnok elbeszélte az álmot Józsefnek, és ezt mondta neki: Álmomban egy szőlőtő volt előttem.

10 A szőlőtőn három vessző volt. Alighogy kihajtott, már ki is virágzott, és fürtjein megértek a szemek.

11 Kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a szőlőszemeket, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraó kezébe adtam.

12 József ezt mondta neki: A megfejtés a következő: A három vessző három nap.

13 Három nap múlva fölemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba, és te adod a poharat a fáraó kezébe a régi rend szerint, amikor a pohárnoka voltál.

14 De ne feledkezz meg rólam, amikor jó dolgod lesz, és légy hozzám hűséges: említs meg engem a fáraónak, és vitess ki ebből a házból!

15 Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem csináltam semmi rosszat, mégis tömlöcbe vetettek.

16 Amikor a fősütőmester látta, hogy milyen jó a megfejtés, ezt mondta Józsefnek: Nekem meg álmomban három kosár kalács volt a fejemen.

17 A felső kosárban mindenféle sütemény volt, ami a fáraónak készült, és a madarak ették azokat a fejemen levő kosárból.

18 József ezt mondta válaszában: A megfejtés a következő: A három kosár három nap.

19 Három nap múlva fölemel téged a fáraó, de fára akasztat, és madarak eszik le a húsodat.

20 Harmadnap születésnapja volt a fáraónak, lakomát rendezett minden szolgájának, és fölemelte a főpohárnokot és a fősütőmestert szolgái jelenlétében:

21 a főpohárnokot visszahelyezte pohárnoki tisztségébe, és ő adhatta a poharat a fáraó kezébe,

22 a fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogyan az álmukat megfejtette József.

23 De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, megfeledkezett róla.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50