Lukács 23 HUNB

Jézus Pilátus előtt

1 Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz.

2 Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.”

3 Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.”

4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.”

5 De azok erősen állították: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”

Jézus Heródes előtt

6 Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember.

7 Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban.

8 Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.

9 Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki.

10 Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.

11 Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.

12 Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.

Jézus és Barabbás

13 Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,

14 és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.

15 De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el:

16 megfenyítem tehát, és elbocsátom.”(

17 Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.)

18 Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!”

19 Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve.

20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.

21 De ezek kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!”

22 Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.”

23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.

24 Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak:

25 szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

Jézus útja a Golgotára

26 Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.

27 A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt.

28 Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok;

29 mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!

30 Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket!

31 Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”

Jézus a keresztfán

32 Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.

33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

34 Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.

35 A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!”

36 Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki,

37 és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!”

38 Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.

39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.”

40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!

41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.”

42 Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”

43 Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

Jézus halála

44 Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön.

45 A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.

46 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt.

47 Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.”

48 És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért.

49 Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

Jézus temetése

50 Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából való, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,

51 aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, aki maga is várta az Isten országát.

52 Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

53 Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha.

54 Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat.

55 Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek vele Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét.

56 Aztán visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24