Lukács 8 HUNB

A Jézust követő asszonyok

1 Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő

2 és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki,

3 Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból.

A magvető

4 Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban:

5 „Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.

6 Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.

7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.

8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”

9 Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.

10 Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.

11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.

12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

13 Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.

14 Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.

15 Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”

A lámpás

16 „Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.

17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi rokonai

19 Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.

20 Ezért tudtára adták neki: „Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.”

21 Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.”

Jézus lecsendesíti a tengert

22 Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: „Menjünk át a tó túlsó partjára!” El is indultak.

23 Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak.

24 Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: „Mester, Mester, elveszünk!” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.

25 Aztán ezt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”

Jézus meggyógyítja a gadarai megszállottat

26 Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik.

27 Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban.

28 Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta: „Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!”

29 Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek meg a pusztába hajtotta.

30 Jézus erre megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió!” – mert sok ördög költözött bele.

31 Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba.

32 Ott a hegyen legelészett egy nagy disznónyáj; azt kérték tehát a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik.

33 Kijöttek hát az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt.

34 A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és hírül vitték ezt a városba és a falvakba.

35 Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, és ott találták azt az embert, akiből kimentek az ördögök, amint felöltözve és ép elmével ül Jézus lábánál, megrettentek.

36 Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott.

37 Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzon közülük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Jézus ekkor hajóra szállt, és visszatért.

38 Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki:

39 „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten.” Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.

A vérfolyásos asszony meggyógyítása

40 Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta, mert mindnyájan várták őt.

41 Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt; és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába,

42 mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van.Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta.

43 Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, (és minden vagyonát az orvosokra költötte,) de senki sem tudta meggyógyítani,

44 odament, hozzáférkőzve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérfolyása.

45 Jézus ekkor ezt kérdezte: „Ki érintett engem?” Amikor mindnyájan tagadták, Péter így válaszolt: „Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!”

46 De Jézus ezt mondta: „Valaki érintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.”

47 Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, eléje borult, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal.

48 Jézus pedig ezt mondta neki: „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!”

49 Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: „Leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

50 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.”

51 Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a kislány apját és anyját.

52 Mindnyájan sírtak és gyászolták a leányt, de ő így szólt hozzájuk: „Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!”

53 Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt.

54 Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: „Leányom, ébredj!”

55 Ekkor visszatért bele a lélek, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni.

56 Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24