Zsidók 2 HUNB

Figyeljünk a Jézustól hallottakra!

1 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,

3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,

4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.

Jézus szenvedésen át jutott a dicsőségbe

5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.

6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot:„Micsoda az ember, hogy gondolsz rá,vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?

7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál,dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,

8 mindent lába alá vetettél.”Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,

9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.

10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12 amikor így szól:„Hirdetem nevedet testvéreimnek,a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

13 És ismét:„Én őbenne reménykedem”majd újra:„Íme, itt vagyok, én és a gyermekek,akiket az Isten adott nekem.”

14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt;

15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.

16 Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.

17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13