Zsidók 7 HUNB

Krisztus főpap Melkisédek rendje szerint

1 Mert ez a „Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta”.

2 Ábrahám pedig tizedet is adott neki mindenből. Melkisédek neve először ezt jelenti: igazság királya, aztán Sálem királya, vagyis békesség királya.

3 Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad mindörökké.

4 De nézzétek, milyen nagy ember ő, akinek Ábrahám, a pátriárka tizedet adott a zsákmány legjavából.

5 Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a néptől a törvény szerint: ebben az esetben tehát saját testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak.

6 De az, aki nem közülük származott, tizedet vett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéretet kapta.

7 Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.

8 Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről bizonyságunk van, hogy él.

9 És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott,

10 mert már jelen volt ősében, amikor Melkisédekkel találkozott.

11 Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap támad, aki nem Áron rendje szerint való?

12 Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is.

13 Ugyanis akiről ez elhangzik, más törzshöz tartozik, amelyből senki sem szolgált az oltárnál.

14 Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából támadt, de ebből a törzsből származó papokról semmit sem mondott Mózes.

15 És ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,

16 aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökkévaló élet ereje szerint.

17 A bizonyságtétel így szól: „Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.”

18 Ugyanis egy korábbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és használhatatlan,

19 mert a törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Istenhez.

20 Azután: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá – azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká –,

21 hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; te pap vagy örökké.”

22 Ezért ő jobb szövetségnek lett a kezesévé.

23 És azok többen lettek papokká, mivel a halál nem engedte őket szolgálatban maradni;

24 ő viszont, mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot.

25 Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.

26 Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

27 Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

28 Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13