2Mózes 19 RÚF

Izráel a Sínai-hegynél

1 Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába.

2 Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben.

3 Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak:

4 Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket.

5 Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom.

6 Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.

7 Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr.

8 Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak.

9 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak.

10 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat!

11 Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.

12 De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon!

13 Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng.

14 Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat.

15 Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek!

16 A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében.

17 Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál.

18 Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett.

19 A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki.

20 Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment.

21 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük.

22 Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr!

23 Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt!

24 De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson.

25 Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40