6 Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette.
7 Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.
8 Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján.
9 Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen.
10 Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég.
11 Izráel fiainak a vezetőire nem emelt kezet, bár látták az Istent, amikor színe előtt ettek és ittak.
12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.