17 Elvette békességemet,elfeledtem, mi a jólét.
18 Már azt gondoltam:Nem lehet reménykednemés bizakodnom az Úrban!
19 Üröm és méregnyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom;
20 mindig erre gondol,és elcsügged a lelkem.
21 De ha újra meggondolom,reménykedni kezdek:
22 Szeret az Úr, azért nincs még végünk,mert nem fogyott el irgalma:
23 minden reggel megújul.Nagy a te hűséged!