János 11 RÚF

Lázár feltámasztása

1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

2 Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg.

3 A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg.

4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.

5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

7 de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába!

8 A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?

9 Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.

11 Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.

12 A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul.

13 Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt.

15 Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!

17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.

23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred!

24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?

27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged.

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült.

34 Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg!

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette!

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?

38 Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.

40 Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki!

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!

A nagytanács elhatározza Jézus megölését

45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.

46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus.

47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.

48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.

49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit.

50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.

51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;

52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.

54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival.

55 Közeledett a zsidók páskaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak.

56 Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?

57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21