1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.
2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.
3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását.
4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett.
5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.
6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?
7 A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem.
8 Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!
9 És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
10 A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.
11 Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!
12 Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj?
13 De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.
14 Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.
15 Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.
16 Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt.
17 Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
18 Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.
19 Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.
20 Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. És ezeknél nagyobb tetteket is mutat majd neki, hogy ti csodálkozzatok.
21 Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
22 Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át,
23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.
24 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.
25 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.
26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.
28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,
29 és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.
30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.
31 Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz.
32 Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.
33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.
34 Nekem azonban nincs szükségem embertől való bizonyságtételre, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek.
35 Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni.
36 Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket átadott nekem az Atya, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el.
37 Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,
38 és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.
39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,
40 és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
41 Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,
42 rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.
43 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.
44 Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?
45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.
46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt.
47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?