Máté 20 RÚF

A szőlőmunkások

1 Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.

2 Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe.

3 Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül,

4 és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek.

5 Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett.

6 Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül?

7 Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe!

8 Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig.

9 Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt.

10 Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is.

11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen,

12 és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.

13 Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem?

14 Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.

15 Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról

17 Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik:

18 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik,

19 és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.

Zebedeus fiainak kérése

20 Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit.

21 Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől.

22 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk.

23 Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

24 Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.

25 De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.

26 De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok,

27 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.

28 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

A két jerikói vak meggyógyítása

29 Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt.

30 És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!

31 A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltozták: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!

32 Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: Mit akartok, mit tegyek veletek?

33 Ők ezt felelték: Uram, nyisd meg a szemünket!

34 Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28