Máté 25 RÚF

A tíz szűz

1 Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.

2 Öt közülük balga volt, öt pedig okos.

3 A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,

4 az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban.

5 Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.

6 Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!

7 Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat.

8 A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik.

9 Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!

10 Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.

11 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!

12 Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.

13 Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!

A talentumok

14 Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát.

15 Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe.

16 Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá.

17 Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá.

18 Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.

19 Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.

20 Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem.

21 Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!

22 Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem.

23 Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!

24 És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.

25 Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied.

26 Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam?

27 Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém.

28 Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!

29 Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van.

30 A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

Az utolsó ítéletről

31 Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

32 Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

33 A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

34 Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta.

35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

40 A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.

41 Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre!

42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

43 jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

44 Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

45 Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

46 És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28