Pál Levele A Galatákhoz 4 EFO

Örökségünk

1 Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig már akkor is minden az övé.

2 Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig.

3 Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, haszontalan emberi szabályok szolgái voltunk.

4 De amikor eljött a megfelelő idő, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Fiú a Törvény ideje alatt élt,

5 hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

6 Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!”

7 Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.

Pál szeretete a galaták iránt

8 Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek.

9 De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. De akkor miért tértetek vissza azokhoz a gyenge és értelmetlen szabályokhoz? Talán újra azok rabjai akartok lenni?

10 Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket.

11 Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába volt minden értetek végzett munkám?!

12 Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok.

13 Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömhírt.

14 És bár betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem néztetek le, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust.

15 Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlik, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok.

16 Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondom nektek az igazságot?!

17 Azok az emberek nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek.

18 Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem!

19 Drága gyermekeim! Most ismét olyan fájdalmakon megyek keresztül, mint a gyermekét szülő anya. Ez addig tart, amíg igazán hasonlóvá nem váltok Krisztushoz.

20 Szeretnék most ott lenni nálatok, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

Hágár és Sára példája

21 Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt akartok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavait?

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt. Az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt.

23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek másik jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyik szövetséget Isten a Sínai-hegyen kötötte népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt,

25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára, a szabad asszony a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk.

27 Mert az Írás így beszél róla:„Örülj, te meddő asszony,aki még sohasem szültél!Légy vidám, és ujjongva kiálts,akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak,mint annak, aki férjnél van.” Ézs 54:1

28 Testvéreim, ti is ugyanannak az ígéretnek az alapján születtetek, mint Izsák.

29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik.

30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert a fia nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”

31 Tehát, testvéreim, mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

fejezetek

1 2 3 4 5 6