Pál Levele A Galatákhoz 5 EFO

Ragaszkodj a szabadságodhoz!

1 Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban. Ezért ne engedjétek magatokat újra rabszolgává tenni!

2 Figyeljetek! Én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, akkor Krisztus nem jelent semmi áldást számotokra.

3 Megismétlem, hogy aki hagyja magát körülmetélni, annak az egész Törvényt meg kell tartania!

4 Ti, akik Mózes Törvénye által akartok Isten számára elfogadhatók lenni, elszakítottátok magatokat Krisztustól, és így kiléptetek a kegyelemből.

5 Mi ugyanis azt reméljük, hogy a hit erejével leszünk Isten számára elfogadhatók. Ezért bizakodva várjuk, hogy a Szent Szellem segítségével ez meg is történjen.

6 Krisztus Jézusban ugyanis sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, sokkal inkább a szeretet által munkálkodó hit.

7 A futásotok igazán szépen indult. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

8 Ez a félrevezetés nem Istentől való, aki elhívott titeket.

9 Egy kevés kovász is elég, hogy az egész tészta megkeljen tőle.

10 Bízom az Úrban, hogy ti sem fogtok eltérni attól a gondolkodástól, amelyre tanítottalak benneteket. De aki összezavar titeket — bárki is legyen az — megkapja méltó büntetését.

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem, amint azt egyesek állítják, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Ebben az esetben a Kereszt egyáltalán nem okozna botrányt.

12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésük mellett még kasztrálnák is magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csak ne használjátok ezt a szabadságot bűnös természetetek kívánságainak kielégítésére! Inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak!

14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd a másik embert, mint saját magadat!”

15 De ha tovább is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és az emberi természet

16 Ezért azt javaslom, engedjétek, hogy a Szent Szellem irányítsa a viselkedéseteket. Akkor bűnös természetetek kívánságai nem fognak érvényesülni.

17 Mert a bűnös természet a Szent Szellem ellen támad, a Szent Szellem pedig bűnös természetünk ellen. Ezek tehát állandó harcban állnak egymással. Ebből következik, hogy nem azt teszitek, amit szeretnétek.

18 Ha azonban engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy bűnös természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök,

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság,

21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket, ahogy azt már korábban is tettem, hogy akik így élnek, nem öröklik Isten Királyságát!

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,

23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné.

24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették bűnös természetüket, szenvedélyeikkel és vágyaikkal együtt.

25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért a Szent Szellem vezetését kell követnünk!

26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne irigykedjünk egymásra!

fejezetek

1 2 3 4 5 6