1 Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel.
2 Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában!
3 Miért akar bevinni minket az Úr arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?
4 Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!
5 Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt.
6 De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat,
7 és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld.
8 Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet.
9 Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük!
10 De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek,
11 és ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig vesz semmibe engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyet közöttük tettem?!
12 Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek.
13 Mózes azonban azt mondta az Úrnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet,
14 és elmondták e föld lakóinak. Ők tehát már hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, a szemük láttára megjelentél, és hogy a te felhőd állt fölöttük, és nappal felhőoszlopban jársz előttük, éjjel pedig tűzoszlopban.
15 Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor azt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet:
16 Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában.
17 Most azért mutasd meg, Uram, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad:
18 Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és a hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is, három, sőt négy nemzedéken át.
19 Bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig!
20 Akkor az Úr ezt mondta: Megbocsátok, ahogyan kérted.
21 De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet,
22 hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra,
23 senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem semmibe vettek.
24 De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt.
25 A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé!
26 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr:
27 Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség? Meghallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem.
28 Mondd meg nekik: Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy úgy bánok majd veletek, ahogyan ti beszéltetek ellenem!
29 Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, a számba vettek mind, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem.
30 Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia.
31 De beviszem gyermekeiteket, akikről ti azt mondtátok, hogy prédára jutnak; ők majd megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek.
32 Ti azonban itt a pusztában fogtok elhullani.
33 Fiaitok pásztorok lesznek a pusztában negyven esztendeig, és bűnhődnek a ti hűtlenségetekért, míg mind egy szálig el nem hullotok holtan a pusztában.
34 Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek.
35 Én, az Úr megmondtam, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz közösséggel, amely összefogott ellenem: mind egy szálig itt halnak meg a pusztában!
36 Azok a férfiak pedig, akiket Mózes elküldött, hogy kémleljék ki az országot, és akik visszatérve föllázították ellene az egész közösséget, mert rossz hírét keltették annak a földnek,
37 azok a férfiak, akik rossz hírét keltették az országnak, meghaltak az Úr csapásától.
38 Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot.
39 Amikor elbeszélte Mózes ezeket a dolgokat egész Izráelnek, a nép nagyon elszomorodott.
40 Korán reggel fölkeltek, hogy fölmenjenek a hegyvidék magaslataira, mondván: Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az Úr beszélt. Bizony, vétkeztünk!
41 Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni!
42 Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől!
43 Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek!
44 Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból.
45 Az amálékiak és kánaániak pedig, akik azon a hegyvidéken laktak, lerohantak, verték és kergették őket egészen Hormáig.