Márk Evangéliuma 12 EFO

Történet a gyilkos szőlőmunkásokról

1 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőprést, és őrtornyot is épített. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba.

2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt.

3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza.

4 Ezután a gazda másik szolgáját küldte el hozzájuk. Azt a bérlők fejbe verték, és gyalázatosan bántak vele.

5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, de azt a bérlők meggyilkolták. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. A bérlők néhányat megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

6 Végül már nem maradt más, csak a saját fia, akit nagyon szeretett. Így őt küldte a bérlőkhöz. Azt gondolta: »A fiamat biztosan meg fogják becsülni!«

7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a tulajdonos fia! Ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét!«

8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja!

10 Vagy talán nem olvastátok, hogy mit mond az Írás?»Az a kő lett a sarokkő,amely az építőknek nem kellett.

11 Ezt az Úr tette,mi csak csodálkozunk!«” Zsolt 118:22-23

12 A zsidó vezetők megértették, hogy ez a történet valójában róluk szól. Szerették volna letartóztatni Jézust, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.

Ravasz kérdés az adóról

13 Később a zsidó vezetők Jézushoz küldtek néhány férfit a farizeusok és a Heródes-pártiak közül. Azt tervezték, hogy a kérdéseikkel csapdába csalják, és ráveszik, hogy valami rosszat mondjon.

14 Ezért megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy személyválogató, és amit Isten útjáról tanítasz, az is igaz. Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?

15 Jézus azonban átlátott a képmutatásukon, és így válaszolt: „Miért akartok próbára tenni? Hozzatok ide egy ezüstpénzt, hadd lássam!”

16 Kezébe adtak egyet, ő pedig ezt kérdezte: „Kinek a képmása és neve van rajta?” Azok válaszoltak: „A császáré.”

17 Akkor Jézus azt mondta: „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami Istené!” Ezen a válaszon nagyon megdöbbentek.

A szadduceusok ravasz kérdése

18 Ezután néhány szadduceus jött hozzá. Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték Jézust:

19 „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfinak nincs gyereke, és meghal, akkor a fiútestvére köteles feleségül venni a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja.

20 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg.

21 A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt.

22 Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt.

23 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége ez az asszony? Hiszen mind a hét férfinak a felesége volt!”

24 Jézus így válaszolt nekik: „Azért tévedtek ilyen nagyot, mert nem ismeritek sem az Írást, sem Isten hatalmát.

25 Hiszen a feltámadás után már senki nem nősül meg, és nem megy férjhez. Akik feltámadtak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben!

26 Ha pedig az a kérdés, hogy a halottak feltámadnak-e, biztosan olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«.

27 Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élők Istene! Tehát, valóban nagy tévedésben vagytok.”

Melyik a legfontosabb parancs?

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól válaszolt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle: „Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?”

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Az ÚR, a mi Istenünk egy ÚR!«

30 és »Szeresd az URat, Istenedet egész szíveddel, teljes lelkeddel, egész értelmeddel és minden erőddel!«

31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Szeresd embertársadat, mint saját magadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy Isten az egyetlen ÚR. Valóban nincs más rajta kívül.

33 És minden felajánlásnál és áldozatnál fontosabb, hogy az URat, Istenünket egész szívünkkel és gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, és az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy milyen bölcsen válaszolt, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

Krisztus Dávidnak Fia és Ura

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, megkérdezte: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Krisztus Dávid fia?

36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:»Így szólt az ÚR az én Uramhoz:Ülj a jobb oldalamra,amíg ellenségeidethatalmad alá kényszerítem!« Zsolt 110:1

37 Ha tehát Dávid Urának nevezi Krisztust, akkor hogyan lehet Krisztus Dávid fia?” A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.

Jézus véleménye a zsidó vallási vezetőkről

38 Tanítás közben Jézus ezt mondta: „Legyetek elővigyázatosak a törvénytanítókkal! Szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán.

39 Szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában, és az ünnepi vacsorákon.

40 Elveszik az özvegyasszonyok vagyonát, és a látszat kedvéért hosszú imákat mondanak. Ők fogják a legsúlyosabb büntetést kapni.”

Az adakozás lényege

41 Jézus leült a templomi persellyel szemben. Figyelte, hogyan dobják bele az adományokat. Sok gazdag nagy összeget adott.

42 Majd jött egy szegény özvegyasszony is. Ő két rézpénzt dobott bele, amely nagyon keveset ért.

43 Jézus ekkor magához hívta tanítványait, és ezt mondta: „Igazán mondom, hogy ez az özvegyasszony többet dobott a perselybe, mint bárki más.

44 Mert a többiek mind abból adtak, amire nem volt igazán szükségük. Bár ez az özvegyasszony nagyon szegény, mégis mindent odaadott, amije csak volt: ez volt az összes pénze.”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16