1 Azokban a napokban ismét nagy tömeg gyűlt Jézus köré, de már minden ennivalójuk elfogyott. Ezért Jézus magához hívta tanítványait:
2 „Sajnálom őket, mert már három napja velem vannak, és kifogytak minden nennivalóból.
3 Ha így, ahogy vannak, éhesen küldeném haza őket, összeesnének az úton, hiszen sokan közülük elég messziről jöttek.”
4 A tanítványok ezt felelték: „Lakatlan helyen vagyunk, messze a falvaktól. Honnan vegyünk ennivalót ennyi embernek?!”
5 „Hány kenyeretek van?” — kérdezte Jézus. „Hét” — válaszolták.
6 Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy mind üljenek a földre. Majd kezébe vette a hét kenyeret, és hálát adott Istennek. Darabokra törte a kenyereket, és kezdte osztani a tanítványainak, hogy adják tovább a sokaságnak. Ők szét is oasztották közöttük.
7 A tanítványoknál volt néhány kisebb hal is. Jézus ezekért is hálát adott Istennek, majd odaadta nekik a halakat, hogy azokat is osszák szét.
8 Mindenki evett, és jól is lakott. Végül összeszedték a maradékot, és a darabokkal hét kosarat töltöttek meg.
9 Körülbelül négyezren voltak ott. Ezután Jézus hazaküldte őket.
10 Majd tanítványaival együtt azonnal egy bárkába szállt, és Dalmanuta vidékére ment.
11 Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kívánták tőle, hogy mutasson nekik bizonyítékul valamilyen csodálatos mennyei jelt.
12 Jézus szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni bizonyítékul!”
13 Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.
14 A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.
15 Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, és Heródes kovászától!”
16 A tanítványok maguk között tanakodtak, hogy miért mondta ezt Jézus. „Biztosan azért mondta ezt, mert nem hoztunk kenyeret!” — mondták.
17 Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek?!
18 Van szemetek, és mégsem láttok?! Van fületek is, de nem hallotok?! Nem emlékeztek?
19 Hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.
20 „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”„Hetet” — hangzott a válasz.
21 Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!”
22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg.
23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”
25 Jézus ismét rátette a kezét a szemére. Amikor az ismét kinyitotta a szemét, már mindent tisztán látott, még a távolban is: teljesen meggyógyult.
26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”
27 Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén a falvakat járták. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”
28 Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta.”
29 Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?”Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus!”
30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.
31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók elutasítják, és megölik. De három nap múlva feltámad.”
32 Ezt Jézus egészen világosan megmondta nekik. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani.
33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, és ezt mondta: „Menj a hátam mögé, Sátán! Nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek.” Így utasította rendre Pétert.
34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket és a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen.
35 Mert aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. Aki viszont értem és az örömhírért odaadja a lelkét, vagyis az életét, az örökre megmenti.
36 Ugyan mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti saját magát?
37 Mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét?
38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében a szent angyalokkal együtt.”