34 Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, Elói, lámá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
35 Néhányan, akik ott álltak, hallották, és ezt mondták: „Nézzétek, Illést hívja!”
36 Egyikük gyorsan elfutott, ecetbe mártott egy szivacsot, felszúrta egy bot végére, majd Jézusnak nyújtotta, hogy igyon, és ezt mondta: „Most lássuk, eljön-e érte Illés, hogy levegye a keresztről!”
37 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét.
38 Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé egészen az aljáig kettéhasadt.
39 A római százados ott állt a kereszttel szemben, és látta, hogy Jézus hogyan halt meg. Ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”
40 Volt ott néhány asszony, akik távolról figyelték, mi történik. Köztük volt a magdalai Mária, és az a Mária, aki a fiatalabb Jakabnak és Józsefnek volt az anyja, meg Salómé.