19 A kárhoztatás pedig az, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.
20 Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedeteit fel ne fedjék.
21 Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.“
22 Ezután elment Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére, ott időzött velük, és keresztelt.
23 János pedig szintén keresztelt Ainonban, Szálimhoz közel, mert ott sok volt a víz. És odajárultak és megkeresztelkedtek,
24 mert Jánost még nem vetették tömlöcbe.
25 Vetekedés támadt azért János tanítványai és a júdeaiak között a mosakodás miatt.