János 4 BHUNNT

Jézus és a samáriai asszony

1 Amint azért megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János --

2 jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai --,

3 elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába.

4 Samárián kellett pedig átmennie.

5 Elment tehát Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek szomszédjába, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.

6 Ott volt pedig Jákób forrása. Jézus, az utazástól elfáradva, azonnal leült a forráshoz. Mintegy hat óra volt.

7 Odajött egy samáriai asszony vizet meríteni, és Jézus ezt mondta neki: „Adj innom!“

8 A tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

9 A samáriai asszony pedig ezt mondta neki: „Hogyan kérhetsz inni zsidó létedre tőlem, aki samáriai asszony vagyok?!“ Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.

10 Jézus így felelt neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: Adj innom!, te kérted volna őt, és adott volna neked élő vizet.“

11 Mondta neki az asszony: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: honnan vennéd tehát az élő vizet?

12 Talán nagyobb vagy te a mi atyánknál, Jákobnál, aki nekünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószágai is?“

13 Jézus így felelt neki: „Mindenki, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,

14 aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek forrása lesz ő benne.“

15 Mondta neki az asszony: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és ne jöjjek ide meríteni!“

16 Mondta neki Jézus: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!“

17 Az asszony így felelt: „Nincs férjem.“ Jézus ezt mondta nekik: „Jól mondod, hogy nincs férjed,

18 mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.“

19 Mondta neki az asszony: „Uram, látom, hogy te próféta vagy.

20 A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak, és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell.“

21 Mondta neki Jézus: „Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

22 Ti azt imádjátok, amit nem ismertek, mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt.

23 De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.

24 Az Isten Lélek: és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.“

25 Mondta neki az asszony: „Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak mondanak, és amikor eljön, megjelent nekünk mindent.“

26 Mondta neki Jézus: „Én vagyok az, aki veled beszélek.“

27 Eközben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélt, de egyik sem mondta: „Mit keresel, vagy mit beszélsz vele?“

28 Az asszony pedig otthagyta a vedrét, és elment a városba, és ezt mondta az embereknek:

29 „Gyertek, lássatok egy embert, aki megmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-e a Krisztus?“

30 Kimentek tehát a városból, és odamentek hozzá.

31 Eközben pedig kérték őt a tanítványok, ezt mondva: „Mester, egyél!“

32 Ő pedig mondta nekik: „Van nekem eledelem, amit egyek, amiről ti nem tudtok.“

33 A tanítványok ezt mondták egymásnak: „Hozott neki valaki enni?“

34 Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő munkáját bevégezzem.

35 Ti nem azt mondjátok-e, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és nézzétek meg a tájakat, már fehérek az aratásra.

36 Aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.

37 Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.

38 Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok, mások munkálták, és ti a mások munkájába álltatok.“

39 Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett: „Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem.“

40 Amint azért odamentek hozzá a samáriaiak, kérték őt, hogy maradjon náluk, és ott maradt két napig.

41 Még sokkal többen hittek az ő beszédéért,

42 és azt mondták az asszonynak: „Nem a te beszédedért hiszünk immár, hanem magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője, a Krisztus.“

Jézus újra Galileában

43 Két nap múlva pedig kiment onnan, és elment Galileába.

44 Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.

45 Mikor azért bement Galileába, befogadták őt a galileabeliek, mert látták mindazt, amit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen, mert ők is elmentek az ünnepre.

Jézus meggyógyítja a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekét

46 Ismét a galileai Kánába ment Jézus, ahol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, akinek a fia beteg volt.

47 Mikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, odament hozzá, és arra kérte, hogy menjen el, és gyógyítsa meg az ő fiát, mert halálán volt.

48 Jézus ez mondta neki: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.“

49 A királyi ember ezt mondta neki: „Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal.“

50 Jézus ezt mondta neki: „Menj el, a te fiad él.“ És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment.

51 Amint pedig már ment, elébe jöttek az ő szolgái, és hírt hoztak, mondván: „A te fiad él.“

52 Megtudakozta azért tőlük az órát, amelyben jobban lett, és mondták neki: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.“

53 Megértette ekkor az atya, hogy abban az órában, amelyben azt mondta neki Jézus: „A te fiad él.“ És hitt ő, és az ő egész háza népe.

54 Ezt pedig második jel gyanánt tette Jézus, mikor Júdeából Galileába ment.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21