János 9 BHUNNT

A vakon született ember meggyógyítása szombaton

1 És amint eltávozott, látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.

2 És kérdezték őt a tanítványai, ezt mondva: „Mester, ki vétkezett, ez vagy ennek szülei, hogy vakon született?“

3 Jézus így felelt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

4 Nekem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.

5 Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.“

6 Ezeket mondva, a földre köpött, és a nyálából sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemeire,

7 és mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában“ -- ami azt jelenti: küldött. Elment tehát és megmosakodott, és mire megjött, látott.

8 A szomszédok, és akik korábban látták azt, hogy vak volt, ezt mondták: „Nem ő-e az, aki itt szokott ülni és koldulni?“

9 Némelyek azt mondák, hogy ez az, mások pedig azt, hogy hasonlít hozzá. De ő kijelentette: „Én vagyok az.“

10 Ekkor ezt mondták neki: „Hogyan nyíltak meg a te szemeid?“

11 Ő így felelt, és ezt mondta: „Egy ember, akit Jézusnak hívnak, sarat készített, és rákente a szemeimre, és ezt mondta nekem: Menj el a Siloám-tavára, és mosakodjál meg. Miután pedig elmentem és megmosakodtam, megjött a látásom.“@n

12 Ekkor ezt mondták neki: „Hol van ő?“ Ő pedig mondta: „Nem tudom.“

A meggyógyított vak kihallgatása és kiközösítése

13 Ekkor elvitték őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz.

14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálta, és felnyitotta a szemeit, szombat volt.

15 A farizeusok szintén megkérdezték, hogyan jött meg a látása? Ő pedig ezt mondta nekik: „Sarat tett a szemeimre, megmosakodtam, és látok.“

16 Mondták azért némelyek a farizeusok közül: „Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot.“ Mások ezt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen jeleket?“ És meghasonlás támadt köztük.

17 Újra mondták a vaknak: „Te mit mondasz róla, hogy megnyitotta a szemeidet?“ Ő pedig mondta: „Hogy próféta.“

18 A zsidók pedig nem hitték róla, hogy vak volt, és megjött a látása, mígnem előhívták annak szüleit, akinek megjött a látása.

19 És megkérdezték őket, ezt mondva: „Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Mi módon lát hát most?“

20 A szülei ezt felelték, és mondták nekik: „Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született:

21 de miképpen lát most, nem tudjuk, vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem tudjuk. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról.“

22 Ezeket mondták az ő szülei, mivel féltek a zsidóktól, mert megegyeztek már a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell rekeszteni a gyülekezetből.

23 Ezért mondták a szülei, hogy elég idős, őt kérdezzétek.

24 Másodszor is odahívták az embert, aki vak volt, és mondták neki: „Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.“

25 Ő pedig így válaszolt: „Hogy bűnös-e, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.“

26 Ekkor újra megkérdezték tőle: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemeidet?“

27 Ő így felelt: „Már mondtam nektek, és nem hallottátok meg: miért akarjátok újra hallani? Vagy ti is az ő tanítványai akartok lenni?“

28 Szidalmazták őt, és ezt mondták: „Te vagy az ő tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk.

29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való.“

30 Az az ember így válaszolt nekik: „Bizony az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok honnan való, pedig az én szemeimet megnyitotta.

31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.

32 Örök időktől fogva nem hallotta senki, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna.

33 Ha ő nem Istentől volna, semmit sem tudott volna cselekedni.“

34 Ekkor ezt mondták neki: „Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?“ És kiközösítették őt.

A meggyógyított vak hite és a farizeusok vaksága

35 Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették őt, és amikor találkozott vele, ezt mondta neki: „Hiszel-e az Isten Fiában?“

36 Az így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?“

37 Jézus pedig ezt mondta neki: „Láttad őt, és aki beszél veled, ő az.“

38 Erre azt mondta: „Hiszek, Uram.“ És imádta őt.

39 Jézus pedig azt mondta: „Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.“

40 Némely farizeus meghallotta ezt, akik vele voltak, és mondták neki: „Talán mi is vakok vagyunk?“

41 Jézus azt mondta nekik: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk: ezért a ti bűnötök megmarad.“

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21