12 Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan.
13 Amikor megérkeztek, felmentek abba az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter, János, Jakab, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, azután Jakab, Alfeus fia, azután a zélóta Simon és Júdás, Jakab fia voltak ezek az apostolok.
14 Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak. Velük volt Jézus anyja, Mária, és Jézus testvérei, meg néhány asszony is.
15 Ezekben a napokban történt, hogy amikor körülbelül százhúszan voltak együtt, Péter felállt a testvérek között, és azt mondta:
16-17 „Testvéreim, be kellett teljesednie az Írásnak, amit a Szent Szellem Dávid által már régen megmondott Júdásról, aki közénk tartozott, és velünk együtt szolgált. Ő vezette azokat, akik Jézust letartóztatták.
18 Júdás pénzt kapott a gonoszságáért, ezen a pénzen pedig egy telket vettek. Júdás azonban fejjel előre a földre zuhant, teste felhasadt és belső részei kiomlottak.
19 Ezt mindenki megtudta Jeruzsálemben, és el is nevezték azt a telket a maguk nyelvén akeldamának, amely azt jelenti: vérmező.