43 A próféták is mind róla beszéltek. Azt mondták, hogy Isten mindazoknak megbocsátja a bűneit Jézus neve által, akik hisznek Jézusban.”
44 Miközben Péter még beszélt, a Szent Szellem leszállt mindenkire, akik Pétert hallgatták.
45 A zsidó hívők, akik Péterrel együtt jöttek, csodálkoztak, hogy Isten a nem zsidóknak is adta a Szent Szellem ajándékát.
46 Mert hallották, hogy azok más nyelveken szólnak, és Istent dicsérik. Ekkor Péter azt mondta:
47 „Senki sem tilthatja meg nekik, hogy bemerítkezzenek. Hiszen ők is ugyanúgy megkapták a Szent Szellemet, mint mi!”
48 Így azután Péter úgy rendelkezett, hogy Kornéliusz meg a rokonai és barátai mind merítkezzenek be Jézus Krisztus nevébe. Így is történt. Azok pedig kérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig.