18 Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában.
19 Isten hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül.
20 Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt.Ezután vezetőket adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig.
21 Ekkor a nép királyt kért Istentől, aki Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott.
22 Azután Isten Saul királytól elvette a királyságot, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, akit szeretek, ő majd mindent megtesz, amit mondok neki.«
23 Ennek a Dávidnak az utódai közül való a Megmentő, akit Isten Izráelnek küldött, ahogyan ezt megígérte. Ez a Megmentő nem más, mint Jézus!
24 Jézus megérkezése előtt János mondta egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat és életüket, és merítkezzenek be.