24 Megtudtuk, hogy hozzátok ment közülünk néhány férfi, és olyan dolgokat mondtak, amelyekkel megzavartak és nyugtalanítottak benneteket. De nem mi küldtük őket.
25 Ezért egy akarattal elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok: együtt mennek szeretett Pál és Barnabás testvérünkkel,
26 akik életüket is odaadták Urunk, Jézus Krisztusért.
27 Elküldjük tehát hozzátok Júdást és Szilászt, akik majd személyesen is elmondják nektek ugyanezt.
28 A Szent Szellem úgy látja jónak, és mi is egyetértünk vele, hogy ne terheljünk benneteket semmi mással, csak ezeket a dolgokat tartsátok be:
29 ne egyetek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel,ne egyetek megfulladt állatok húsából készült ételt,se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, ésne kövessetek el semmilyen szexuális bűnt,
30 Ezzel útnak indították Barnabást, Pált, Júdást és Szilászt. Ők pedig elmentek a szíriai Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet.