9 Jázon és a testvérek azonban kifizették a pénzbüntetést, így elengedték őket.
10 Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik Bérea városába mentek. Amikor oda megérkeztek, elmentek a zsinagógába.
11 A béreai zsidók becsületesebbek voltak, mint a thesszalonikaiak. Nyitott szívvel fogadták az üzenetet. Minden nap olvasták az Írásokat, és gondolkodtak rajta. Akarták tudni, hogy igaz-e, amit Pál mondott.
12 Ennek az lett az eredménye, hogy közülük sokan hittek Jézusban. Sőt még a gazdag és előkelő görög asszonyok és férfiak közül is sokan hívők lettek.
13 Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti Isten üzenetét, oda is utána mentek, és Pál ellen uszították az embereket.
14 Ekkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerhez. De Szilász és Timóteus Béreában maradt.
15 Azok a testvérek, akik elkísérték Pált, egészen Athén városáig mentek vele, majd visszatértek Béreába. Pál azt üzente velük, hogy Szilász és Timóteus sürgősen menjenek utána Athénbe.