31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Krisztus feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:»Nem maradt a Halál birodalmában,és teste nem pusztult el a sírban.«
32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk.
33 Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten, és a jobb oldalára ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek előtt, és ezt halljátok.
34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:»Így szólt az ÚR az én Uramhoz:Ülj a jobb oldalamra,
35 amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Zsolt 110:1
36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ez egészen biztosan igaz!”
37 Ezek a szavak úgy szíven találták őket, hogy azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Akkor most mit tegyünk, testvérek?”