10 A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza a várba.
11 Azon az éjszakán az Úr megállt Pál előtt, és azt mondta neki: „Légy bátor! Mert ahogyan Jeruzsálemben beszéltél, úgy kell Rómában is beszélned rólam.”
12-13 Másnap a zsidók közül negyvenen összegyűltek, és azt tervezték, hogy meggyilkolják Pált. Megfogadták, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, amíg ez nem sikerül.
14 Elmentek a főpapokhoz és a nép vezetőihez, és azt mondták: „Megfogadtuk, hogy addig semmit nem eszünk, amíg Pált meg nem öljük.
15 Ezért most a Főtanáccsal együtt kérjétek meg a parancsnokot, hogy küldje le hozzátok Pált, mintha még kérdezni szeretnétek tőle valamit. Mi pedig lesbe állunk, és megöljük, mielőtt ideérne.”
16 Pál unokaöccse azonban meghallotta ezt a tervet, elment a várba, és elmondta Pálnak.
17 Pál ekkor magához hívta az egyik századost, és azt mondta neki: „Vidd el ezt a fiatalembert a parancsnokhoz, mert valami üzenetet hozott!”