18 Azután a jeruzsálemiek elmondták, mivel vádolják. De semmi olyat nem mondtak, amire gondoltam.
19 Csak a saját vallásukról vitatkoztak Pállal, meg egy bizonyos Jézusról aki már meghalt. Pál viszont azt állította, hogy ez a Jézus él.
20 Mivel nem tudtam eldönteni ezt a vitát, megkérdeztem Pált, a vádlottat, hogy akar-e Jeruzsálembe menni, hogy ott tárgyaljuk meg az ügyét.
21 De ő nem akart, hanem azt kérte, hogy a császár legyen a bíró ebben az ügyben. Ezért úgy döntöttem, hogy továbbra is itt őrizzék, amíg majd Rómába küldöm a császárhoz.”
22 Agrippa király ezt válaszolta: „Fesztusz, én is szeretném meghallgatni azt a férfit.”„Holnap meghallgathatod” - mondta Fesztusz.
23 Másnap Agrippa és Bereniké díszes ruhába öltözve újra eljöttek. A katonai és városi vezetőkkel együtt bevonultak egy nagy terembe. Fesztusz parancsára Pált is előhozták.
24 Ekkor Fesztusz így kezdte: „Agrippa király és ti mindannyian! Itt látjátok ezt az embert, akit a zsidók vezetői vádoltak előttem Jeruzsálemben is, meg itt is. Azt kiabálták, hogy Pálnak meg kell halnia.