19 Csak a saját vallásukról vitatkoztak Pállal, meg egy bizonyos Jézusról aki már meghalt. Pál viszont azt állította, hogy ez a Jézus él.
20 Mivel nem tudtam eldönteni ezt a vitát, megkérdeztem Pált, a vádlottat, hogy akar-e Jeruzsálembe menni, hogy ott tárgyaljuk meg az ügyét.
21 De ő nem akart, hanem azt kérte, hogy a császár legyen a bíró ebben az ügyben. Ezért úgy döntöttem, hogy továbbra is itt őrizzék, amíg majd Rómába küldöm a császárhoz.”
22 Agrippa király ezt válaszolta: „Fesztusz, én is szeretném meghallgatni azt a férfit.”„Holnap meghallgathatod” - mondta Fesztusz.
23 Másnap Agrippa és Bereniké díszes ruhába öltözve újra eljöttek. A katonai és városi vezetőkkel együtt bevonultak egy nagy terembe. Fesztusz parancsára Pált is előhozták.
24 Ekkor Fesztusz így kezdte: „Agrippa király és ti mindannyian! Itt látjátok ezt az embert, akit a zsidók vezetői vádoltak előttem Jeruzsálemben is, meg itt is. Azt kiabálták, hogy Pálnak meg kell halnia.
25 Én viszont megállapítottam, hogy semmi olyat nem tett, amiért halálbüntetést érdemelne. De mivel Pál azt akarta, hogy a császár ítéljen felette, elhatároztam, hogy el is küldöm a császárhoz.