A Jelenések Könyve 1 EFO

A könyv eredete

1 Ez Jézus Krisztus kijelentése. Azért kapta Istentől, hogy megmutassa szolgáinak azokat, amiknek hamarosan és gyorsan meg kell történniük. Jézus elküldte angyalát a szolgájához, Jánoshoz, hogy megmutassa neki ezeket,

2 ő pedig mindazt elmondta, amit látott. Ez az, amit Isten üzent. Ez az, amit Jézus Krisztus mondott Jánosnak, aki tanúsítja, hogy mindez igaz.

3 Boldog és áldott, aki felolvassa, boldogok és áldottak, akik meghallgatják ennek a próféciának az üzeneteit, és engedelmeskednek azoknak, mert már közeledik az idő.

János köszöntése

4 Jánostól az Ázsiában lévő hét helyi gyülekezetnek:kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, aki mindig is volt, és aki el fog jönni; és a trón előtt lévő hét Szellemtől, és

5 Jézus Krisztustól. Jézus a hűséges tanú, aki elsőként támadt fel a halottak közül, és aki a Föld összes királyainak fejedelme.Jézus mindig szeretett bennünket, és a saját vére árán véglegesen megszabadított a bűneinktől.

6 Ő tett bennünket királysága népévé és papokká, akik Istent, Jézus Atyját szolgáljuk. Jézusé legyen a dicsőség és a hatalom örökké! Ámen!

7 Nézzétek! Jézus jön a felhőkkel körülvéve! Mindenki meg fogja látni, még azok is, akik átszúrták a lándzsával, és az egész világon mindenki siratni és gyászolni fogja őt. Igen, így lesz, ámen!

8 Azt mondja az Úr Isten: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki vagyok, aki mindig is voltam, és aki el fogok jönni, a Mindenható.”

9 Én, János, a testvéretek vagyok Jézus által. Társatok vagyok a szenvedésben, a türelmes kitartásban, és a Jézussal való együtt-uralkodásban is. Patmosz szigetén voltam, mert Isten beszédét és a Jézusról szóló igazságot hirdettem az embereknek.

János találkozik Jézussal

10 Ekkor magával ragadott a Szent Szellem, és elvitt az Úr Napjára. A hátam mögül erős hangot hallottam. Olyan volt, mint a trombita hangja.

11 Ezt mondta: „Írd meg egy könyvben mindazt, amit látsz, és küldd el annak a hét helyi gyülekezetnek, amely Efezusban, Szmirnában, Pergamonban, Thiatirában, Szárdiszban, Filadelfiában és Laodiceában él!”

12 Akkor megfordultam, hogy lássam, ki szól hozzám. Hét színarany olajmécs-tartót láttam,

13 közöttük pedig valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Ott állt hosszú ruhában, a melle körül aranyövvel.

14 A feje és haja olyan volt, mint a tiszta fehér gyapjú, vagy a hó. A szeme a tűz lángjához,

15 lábfeje a kemencében megolvasztott izzó rézhez, a hangja pedig hatalmas vízesés zúgásához hasonlított.

16 A jobb kezében hét csillagot tartott. Szájából kétélű éles kard jött ki. Arca úgy ragyogott, mint a Nap, mikor a legfényesebben süt.

17 Amikor megláttam, a lába elé estem, mint egy halott, ő pedig rám tette jobb kezét, és azt mondta: „Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó,

18 Én vagyok az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké, és kezemben vannak a Halál és a Hádész kulcsai.

19 Ezért írd le, amit látsz, amik vannak, és amik ezek után fognak megtörténni!

20 A jobb kezemben levő hét csillag és a hét arany olajmécs-tartó titka pedig ez: a hét csillag a hét helyi gyülekezet angyala, a hét olajmécs-tartó pedig maga a hét helyi gyülekezet.”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22