1 Ekkor egy szörnyeteget láttam kiemelkedni a tengerből. Hét feje és tíz szarva volt. A szarvain tíz aranykorona, és a fejein Istent gyalázó nevek.
2 Párduchoz hasonlított, lába olyan volt, mint a medvéé, szája pedig, mint az oroszláné. A sárkány átadta neki a saját erejét, trónját és nagy hatalmát.
3 A szörnyeteg egyik fején halálosan megsebesült, de a seb mégis begyógyult.
4 A világon mindenki csodálta, és követte a szörnyeteget. Imádták a sárkányt, mert hatalmát átadta a szörnyetegnek. De imádták a szörnyeteget is, és azt mondták: „Ki olyan hatalmas, mint ő?! Ki tudna vele szembeszállni?!”
5 A szörnyeteg hatalmat kapott arra, hogy nagy dolgokkal dicsekedjen, és Istent gyalázza negyvenkét hónapig.
6 Ezért Isten ellen beszélt, káromkodott, gyalázta Istent és nevét, Isten lakóhelyét és a Menny többi lakóit is.
7 Azt is megengedték neki, hogy Isten népe ellen harcoljon, és legyőzze őket. Hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött,
8 hogy a Föld lakói imádják a szörnyeteget. Igen, de csak azok, akiknek neve a világ teremtése óta nincsen beírva az Élet Könyvébe. Ez a könyv a Bárányé, akit megöltek.
9 Akinek van füle, hallja és értse meg:
10 Aki fogságra való,az fogságba megy,aki pedig karddal öl,azt a kard öli meg.Ekkor van igazán szüksége Isten népének az állhatatos kitartásra, hűségre és hitre!
11 Azután megint láttam: egy második szörnyeteg emelkedett ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány.
12 Ez a szörnyeteg odaállt az első szörnyeteg elé, és ugyanolyan hatalommal rendelkezett, mint az. Hatalmát arra használta, hogy a Föld minden lakóját rávegye, hogy imádják az első szörnyeteget, akinek halálos sebe begyógyult.
13 A második szörnyeteg nagy csodákat is tett, olyannyira, hogy az emberek szeme láttára tüzet hozott le az égből a földre.
14 Ezekkel a csodákkal az első szörnyeteget szolgálta, és becsapta az embereket, mert hatalmat kapott rá. A Föld lakóinak megparancsolta, hogy készítsék el az első szörnyeteg tiszteletére annak szobrát. Ez az első szörnyeteg az, akinek a kard által okozott sebe begyógyult.
15 A második szörnyeteg hatalmat kapott arra is, hogy szellemet adjon az első szörnyeteg szobrába. Így ez a szobor beszélni tudott, sőt azt is megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik nem imádják őt.
16 A második szörnyeteg kényszerített mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon egy bizonyos jelet viseljenek.
17 Azért tette ezt, hogy csak az adhasson el, vagy vehessen meg valamit, aki ezt a jelet viseli. A jel pedig a szörnyeteg neve, vagy a nevének megfelelő szám volt.
18 Ehhez kell a bölcsesség! Aki értelmes, értse meg, mit jelent a szörnyeteg száma, mert az emberi szám: hatszázhatvanhat.