9 Akinek van füle, hallja és értse meg:
10 Aki fogságra való,az fogságba megy,aki pedig karddal öl,azt a kard öli meg.Ekkor van igazán szüksége Isten népének az állhatatos kitartásra, hűségre és hitre!
11 Azután megint láttam: egy második szörnyeteg emelkedett ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány.
12 Ez a szörnyeteg odaállt az első szörnyeteg elé, és ugyanolyan hatalommal rendelkezett, mint az. Hatalmát arra használta, hogy a Föld minden lakóját rávegye, hogy imádják az első szörnyeteget, akinek halálos sebe begyógyult.
13 A második szörnyeteg nagy csodákat is tett, olyannyira, hogy az emberek szeme láttára tüzet hozott le az égből a földre.
14 Ezekkel a csodákkal az első szörnyeteget szolgálta, és becsapta az embereket, mert hatalmat kapott rá. A Föld lakóinak megparancsolta, hogy készítsék el az első szörnyeteg tiszteletére annak szobrát. Ez az első szörnyeteg az, akinek a kard által okozott sebe begyógyult.
15 A második szörnyeteg hatalmat kapott arra is, hogy szellemet adjon az első szörnyeteg szobrába. Így ez a szobor beszélni tudott, sőt azt is megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik nem imádják őt.