7 Maguk a sáskák olyanok voltak, mint a harcra felkészített lovak. Emberi arcuk volt, és a fejükön volt valami, ami arany koronához hasonlított.
8 A fejükön mintha női haj lett volna, de oroszlán-fogaik voltak.
9 Mellkasuk, mint a vaspáncél, szárnyaik zúgása pedig olyan zajt csapott, mint rengeteg lovas harci szekér, amint a csatába rohannak.
10 Farkukon a skorpióéhoz hasonló fullánk volt, és ebben volt az erő, amellyel öt hónapig kínozhatták az embereket.
11 A feneketlen mélység angyala volt a királyuk, akinek a neve héberül Abaddon, görögül Apollion, vagyis Pusztító.
12 Ezzel az első csapás elmúlt, de még két csapás következik utána.
13 A hatodik angyal is trombitált, s ekkor hangot hallottam az Isten előtt álló arany oltár négy szarva közül.