1 A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
2 Hangosan kiáltok Istenhez,Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
3 Nyomorúságom idejénaz Úrhoz folyamodom,kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul,de lelkem nem tud megvigasztalódni.
4 Istenre gondolok, és csak sóhajtozom,róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
5 Szemeimet nyitva tartod,szótlanul hánykolódom.
6 Gondolkozom a régi napokon,a hajdani esztendőkön.
7 Eszembe jutnak énekeim éjjelente,szívemben elmélkedem,és ezt kutatja lelkem:
8 Vajon végleg eltaszít az Úr,és kegyelmére többé nem számíthatok?
9 Végképp elfogyott szeretete,érvénytelen lett ígéretenemzedékről nemzedékre?
10 Elfelejtette kegyelmét az Isten,vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
11 Az az én bajom – gondoltam –,hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
12 Emlékezem az Úr tetteire,visszagondolok hajdani csodáira.
13 Végiggondolom minden tettedet,elmélkedem dolgaidon.
14 Szent a te utad, Istenem!Van-e olyan nagy Isten,mint a mi Istenünk?
15 Te vagy az Isten, aki csodákat tettél,megismertetted erődet a népekkel.
16 Megváltottad hatalmaddal népedet,Jákób és József fiait. (Szela.)
17 Láttak téged a vizek, ó, Isten,láttak a vizek, és megremegtek,a mély vizek is reszkettek.
18 A felhők ontották a vizet,a magas fellegek mennydörögtek,nyilaid pedig cikáztak.
19 Mennydörgésed hangzott a forgószélben,villámok világították be a világot,reszketett és rengett a föld.
20 Utad a tengeren át vezetett,ösvényeid a nagy vizeken,lépteid nyoma nem látszott.
21 Mint nyájat, úgy vezetted népedetMózes és Áron által.