Lukács Evangéliuma 14 EFO

Lehet-e szombaton gyógyítani?

1 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment az egyik vezető farizeus házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt.

2 Egyszer csak egy vízkóros beteg állt meg előtte.

3 Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?”

4 Azok csak hallgattak. Ekkor Jézus kézen fogta a beteget, meggyógyította, majd elküldte.

5 Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?!”

6 Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

7 Ezután a vendégeknek is mondott egy történetet, mert észrevette, hogyan keresik maguknak a vacsorán az előkelő helyeket.

8 „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott.

9 Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd.

10 Ezért ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre, egy jobb helyre!« Ezzel megtisztel téged a vendégek előtt, akiket szintén meghívott.

11 Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.”

Megkapod a jutalmad!

12 Ezután pedig a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ebédet vagy vacsorát, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat!

13 Inkább szegényeket, nyomorékokat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe!

14 Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.”

A nagy vacsora

15 Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog, akit Isten Királyságában fognak vendégségbe hívni!”

16 Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott.

17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte szolgáját. Ezt üzente a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már minden elkészült!«

18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

19 A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

20 Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!«

21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a nyomorékokat, a vakokat és a sántákat!«

22 Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.«

23 Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd, sőt kényszerítsd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel!

24 Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«”

Ki lehet Jézus tanítványa?

25 Nagy tömeg kísérte Jézust, ő pedig megfordult, és ezt mondta nekik:

26 „Csak az lehet a tanítványom, aki hozzám jön, és jobban szeret engem, mint apját, anyját, feleségét, gyermekeit, és testvéreit! Igen, csak ha jobban szeret engem, mint bármi mást, még a saját lelkét és az egész életét is!

27 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem lehet a tanítványom!

28 Ha tornyot akarsz építeni, akkor előbb leülsz, és megtervezed a költségeket, igaz? Hiszen látni akarod, hogy elég-e a pénzed az építkezés befejezéséhez!

29 Különben előfordulhat, hogy az alapot megépíted, de a házat már nem tudod befejezni. Akkor pedig, aki csak látja a félbemaradt épületet, gúnyolni fog, és azt mondja:

30 »Ez az ember hozzákezdett az építkezéshez, de befejezni már nem tudta.«

31 Ha egy király a hadseregével háborúba indul egy másik király ellen, akkor előbb tanácskozik, és haditervet készít. Ha neki csak tízezer katonája van, akkor meg kell gondolja, képes-e legyőzni az ellenfelét, aki húszezer harcossal jön ellene!

32 Mert ha nem, akkor inkább követeket küld az ellenséghez, amíg a másik király még távol van, és békét kér.

33 Ugyanez vonatkozik rátok is: minden vagyonotokat a hátatok mögött kell hagynotok, ha a tanítványaim akartok lenni. Aki erre nem képes, nem lehet a tanítványom!”

Az ízét vesztett só

34 „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne azt helyreállítani?

35 Az ízetlen só nem ér semmit! Sem a szántóföldre, sem a trágyára nem használható, ezért kidobják.Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24