Lukács Evangéliuma 19 EFO

Zákeus

1 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon.

2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt.

3 Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus. De mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt.

4 Ezért előreszaladt, és felmászott egy fügefára, hogy onnan nézze meg Jézust, aki arra felé ment.

5 Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

6 Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába.

7 Amikor látták ezt az emberek, mindannyian így kezdtek morgolódni: „Bűnöshöz megy vendégségbe!”

8 De Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, összes vagyonom felét szétosztom a szegények között! Akiket pedig becsaptam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul!”

9 Jézus akkor ezt mondta neki: „Ma szabadult meg a bűntől ez a család, mivel Zákeus is Ábrahám fia.

10 Mert az Emberfia azért jött a földre, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”

Használd, amit Istentől kapsz!

11 Jézus már közeledett Jeruzsálemhez, és voltak, akik úgy gondolták, hogy Isten királyi uralma hamarosan nyilvánvaló módon elkezdődik. Ezért Jézus elmondott nekik egy jelképes történetet.

12 „Egy főrangú ember távoli országba akart utazni, hogy ott királlyá koronázzák, és azután visszatérjen.

13 Elutazása előtt magához hívatta tíz szolgáját. Mindegyiküknek adott egy-egy zacskó ezüstpénzt, és megbízta őket: »Gazdálkodjatok ezzel a pénzzel, amíg vissza nem érkezem!«

14 De a saját népe gyűlölte őt. Ezért követséget küldtek utána, és ezt üzenték: »Nem akarjuk, hogy ő legyen a királyunk!«

15 A főrangú embert valóban királlyá koronázták, és azután hazatért. Maga elé hívatta a szolgáit, akiknek a pénzt adta. Megkérdezte tőlük, milyen haszonnal forgatták a rájuk bízott pénzt.

16 Jött az első szolga, és beszámolt: »Uram, egy zacskó pénzt bíztál rám, ezzel újabb tíz zacskó pénzt szereztem.«

17 Az úr megdicsérte: »Jól van, jó szolgám! Mivel hűségesen gazdálkodtál azzal a kevéssel, amit rád bíztam, ezért most tíz várost bízok rád, hogy azokat kormányozd.«

18 Azután jött a második szolga, és ő is beszámolt: »Uram, egy zacskó pénzt bíztál rám, ezzel újabb öt zacskó pénzt szereztem.«

19 Ennek az úr azt mondta: »Te pedig öt várost kormányozz!«

20 Ekkor jött a harmadik, és azt mondta: »Uram, itt a pénzed, amit rám bíztál! Egy kendőbe kötöttem, és félretettem.

21 Féltem tőled, mert szigorú és könyörtelen vagy: elveszed azt is, ami nem jár neked, és azt is learatod, amit nem te vetettél.«

22 Az úr erre így válaszolt: »A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Úgy gondoltad, hogy szigorú vagyok: elveszem azt is, ami nem jár nekem, és azt is learatom, amit nem én vetettem.

23 Akkor miért nem fektetted be a pénzemet, hogy mikor visszajövök, kamattal megnövelve kapjam vissza?!«

24 Azután szólt az ott álló szolgáknak: »Vegyétek el tőle még azt az egy zacskó pénzt is, és adjátok annak, akinek tíz zacskó pénze van!«

25 Erre azok így válaszoltak: »De urunk, annak már van tíz zacskó pénze!«

26 Az úr így felelt: »Mondom nektek: aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont, nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.

27 Most pedig hozzátok elém azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy a királyuk legyek! Öljétek meg őket itt, előttem!«”

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

28 Miután ezeket elmondta, Jézus továbbment Jeruzsálem felé.

29 Amikor Betfagé és Betánia közelébe, az Olajfák hegyéhez ért, előre küldte két tanítványát. Ezt mondta nekik:

30 „Menjetek ebbe a faluba! Amikor beértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha nem ült senki. Oldjátok el, és hozzátok ide!

31 Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, ezt mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá.«”

32 A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy Jézus mondta.

33 Amint a szamárcsikót eloldozták, a gazdái megkérdezték: „Miért oldjátok el?”

34 Ők pedig így válaszoltak: „Az Úrnak van szüksége rá.”

35 Odavezették Jézushoz, azután a felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikó hátára, és felültették rá Jézust.

36 Amerre Jézus ment, az emberek a felsőruhájukat leterítették előtte az útra.

37 Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledett, követőinek tömege hangos örömmel dicsérni kezdte Istent azokért a csodákért, amelyeket látott.

38 Ezt kiáltották:„Áldott a király,aki az Úr nevében jön! Zsolt 118:26Békesség a Mennyben,dicsőség a magasságban Istennek!”

39 A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiáltozzanak!”

40 De ő így felelt meg nekik: „Mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet

41 Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan jól látszott a város. Ekkor sírni kezdett a város miatt,

42 és megszólította: „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna a békességre vezető utat! De most el van takarva előled, nem látod!

43 Bizony, eljön az idő, amikor ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek,

44 földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön falaidon belül! Miért? Mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád, aki meg akart menteni.”

Jézus kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kezdte kizavarni onnan a kereskedőket.

46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Házam imádság háza lesz!« De ti »rablók barlangjává« tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt.

48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit mondott.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24